A felső-magyarországi bányászattörténeti útvonal interaktív adatbázisa

Rudabányai (felsőtelekesi) felhagyott külszíni vasércbánya / Bányató

Megközelítés:

3 km-re északkeletre Rudabányától, vagy 2 km-re délre Felsőtelekestől;

Koordináták:

É 48,391128° ; K 20,634869°;

Kora:

a rudabányai külszíni nagyüzemi vasércbányászat 1880-ban indult és 1986-ban ért véget, a bezárás óta a felhagyott bányák töltődnek fel csapadékvízzel;

Jelenlegi állapota:

Megközelítése csak magánúton, a tulajdonos engedélyével lehetséges. Benne a fürdés a hideg és hirtelen mélyülő víz, valamint a felszín alatt rejtőzködő sziklák miatt tilos! A tó megtekintése azonban lehetséges, ha a látogatási szándékot előre jelzik a rudabányai múzeumban (3733 Rudabánya, Petőfi u. 24., telefon: 48/353-151). A múzeum a tulajdonostól állandó engedéllyel rendelkezik a tó és a volt külszíni vasércbánya megtekintésének gépjárművel történő lebonyolítására.

Leírás:

Rudabánya legújabb nevezetessége a volt külszíni vasércbánya utolsó munkahelyén, a Vilmos és az Andrássy II. bányarész találkozásánál keletkezett bányató. Eleinte egy nagyobb és egy kisebb állóvíz jött létre, majd a vízszint emelkedésével a két tó egyesült, és elérte mai, nagyjából állandósult kiterjedését. Hosszát kb. 300, átlagos szélességét kb. 80 méterre tehetjük. Legnagyobb mélysége megközelíti a 60 métert, s ezzel hazánk jelenlegi legmélyebb állóvize.

A Rudabányai-hg. területén már a középkorban folyt bányászat. Kezdetben a felszín közelében elhelyezkedő termésrezet és ezüstöt termelték. Később a vasérc bányászata került előtérbe. A XVIII.-XIV. században a könnyen kohósítható barnavasércet termelték, majd az 1960-as években áttértek a mélyebb szintek sziderites vasérceinek bányászatára. A kezdetben kisüzemi módon bányászott vasércet a közeli kis kohókban olvasztották. A termelés az 1880-as évektől, a borsodi iparvidék nehéziparának fejlődésével, nagyüzemivé vált. A Rudabánya és Felsőtelekes között húzódó, mintegy 6 km hosszú és több száz méter széles bányaterületről évszázadok alatt mintegy 50 millió tonna vasércet termeltek ki. Habár a föld mélye becslések szerint még most is legalább 40 millió tonna vasércet rejt, a vaskohászat gazdaságtalanná válásával a bányászatot 1985-ben megszüntették.

A Rudabányai-hg. nagyobb részét a földtörténeti középidő triász időszakában, mintegy 240-210 millió évvel ezelőtt keletkezett tengeri eredetű üledékes kőzetek építik fel. A tenger alján kezdetben agyagpala és homokkő, később mészkövek, dolomitok rakódtak le. A későbbi szerkezeti mozgások az üledékes kőzetek eredetileg vízszintes rétegeit kaotikusan összegyűrték, feldarabolták, a környező területek márgás üledékeibe "belegyúrták".

A szerkezeti mozgásokhoz kapcsolódóan jelentős ércesedés is lezajlott. Ekkor alakult ki metaszomatózissal a vasérctelep ( metaszomatózis: elemkicserélődés) - a dolomit Ca és Mg ionjai helyére vas épült be, így sziderit jött létre, amely a felszínközelben oxidálódva limonittá alakult - ezt fejtette a külszíni bányászat. További ásványok köszönhetőek a vasércet ért későbbi hidrotermális hatásoknak, ezek közül a legfontosabb a réz, a középkorban ezt bányászták. A vasérceket egyéb ásványok kísérik. Legismertebbek a nagy változatosságban előforduló rézásványok, a vöröses színű, ágas szerkezetű termésréz, az azúrkék színű azurit, a zöld színű malachit és az aranysárga színű kalkopirit, valamint az ásványgyűjtők fantáziáját mindig megmozgató nemesfémércek, az ezüst és az arany.

Ezeket az ércdús kőzeteket fedik pannon korú ( kb. 10 millió éves) ülrdékes rétegek (homok, agyag, lignit). Ebben az időszakban itt tengerparti mocsaras erdők tenyésztek, a dús növényzetből vékony lignittelepek maradtak, ezekben találták meg a '60-as években a Rudapithecus csontmaradványait. A lelet világviszonylatban is nagy jelentőségű, hiszen ez a 10-15 millió éve élt emberszabású ősmajom az ember és az emberszabású majmok közvetlen közös őse. A változatos kőzetrétegekben különleges körülmények között halmozódtak fel és maradtak meg az egykori élőlények maradványai. A növénylenyomatok illetve pollenek alapján az egykori vizes élőhelyek több mint 100 növényfaját sikerült azonosítani. A hasonlóan fajgazdag gerinces faunából tömegesen maradtak fenn teknősök és békafélék csontjai, kisebb számban hatalmas masztodonok (a mammuttal távoli rokonságban álló ormányos emlősök), orrszarvúk és háromujjú őslovak maradványai.


   Hallgassa meg a leírást

   Nézze meg a fényképalbumot

   Nézze meg a helyszínről készített felvételeket

   Nézze meg a térképet


   Vissza a lap tetejére