A felső-magyarországi bányászattörténeti útvonal interaktív adatbázisa

Jó-hegyi horpamező

Megközelítés:

Telkibányától 4 km-re észak-keletre;

Koordináták:

É 48° 30,016' ; K 21° 24,05';

Kora:

1250-től a XV. századig;

Jelenlegi állapota:

összetéveszthető természetes felszínalaktani formákkal, de jól látható;

Leírás:

A telkibányai nemesfémércesedés a legalsó, legidősebb andezit- és riolittömegben alakult ki kb. 12,5 millió évvel ezelőtt. A kőzetben nagyjából észak-déli csapásirányú, helyenként elágazó vetőzónákban kinyíló repedések nyitottak utat a beszivárgó, majd a mélyben, a még olvadt állapotú kőzetek közelségében felhevült és megnövekedett nyomású víz feláramlásának. A mélyben a víz kén és egyéb anyagok felvételével savas kémhatásúvá vált, és kioldotta az ott jelen lévő nemes- és színesfémeket. Felfelé haladtában a víz hőmérséklete és nyomása csökkent, így az oldat túltelítetté vált, és az oldott anyagok kicsapódtak a repedések falán - így alakultak át a vetőzónák olykor akár kilométer hosszan követhető telérekké. A túltelítettség a különféle fémekre különböző nyomás-hőmérséklet viszonyok közepette, azaz különböző szinteken következett be, így eltérő ásványtársulások alakultak ki. Aranydúsulásra szabad szemmel is észrevehető formában a felső (az egykori felszínhez képest néhány 100 m mélységű), epitermális, azaz 180-200 °C hőmérsékletű zónában lehet számítani, főként lyukacsos kvarc telérkőzet kíséretében.

A feláramlás azonban nem volt egyenletes a vetőzónák mentén, hanem - éppúgy, mint a manapság működő hévforrások, gejzírek és szolfatárák esetében - helyenként csatornák, kürtők és kürtőcsoportok alakultak ki, melyek különösen gazdag érctartalmúak lehettek. E kürtők felszíni, látható méretű termésarany-szemcséket tartalmazó kibúvásai voltak azok az érctestek, amelyeket az egykori bányászok elsőként megtaláltak.

A telérkvarc keményebb, a mállásnak és lepusztulásnak jóval ellenállóbb kőzet, mint a teléreket magukban foglaló vulkanitok. A telérek ezért gerincekben emelkednek ki; a környék számos észak-déli bérce - például a Kánya-hegy, a Fehér-hegy, a Sinta-tető és persze a Jó-hegy - voltaképpen egy-egy állékony telér vagy telércsoport mentén jött létre. Manapság azonban e gerinceken kiálló kvarcitsziklák helyett gödrök sorozatait találhatjuk, ami a bányászok tevékenységéről tanúskodik. A középkori bányászok a kürtők tetején, amíg lehetett, külfejtéseket nyitottak; ezeket nevezte a bányásznyelv horpáknak. Csak ezek kimerülése után tértek át a mélyművelésű bányászatra. Ma már érces telérkibúvást a felszínen sehol sem találhatunk, de a horpasorok hányóin még hébe-hóba ráakadhatunk egy-egy ércásványokat is tartalmazó telérkvarc darabra.


Hallgassa meg a leírást

Nézze meg a fényképalbumot

Nézze meg a helyszínről készített felvételeket

Nézze meg a térképet